Sziasztok!
Ahogy a Facebook-on ígértem, itt bővebben beszámolok a hétvégéről.
Csütörtök
Csapatunkkal kalandosan érkeztünk meg Szlovákiába csütörtök délután, ugyanis a határ átlépése után elveszítettük az egyik társunk, és mivel kifelé nem működtek a telefonok, nem tudtunk kommunikálni és így nem tudtuk merre mentek. De szerencsére jött még egy magyar csapat, akik segítettek nekik eljutni a pályára. (Kálmán, köszönjük!)
Mikor végre mindenki megérkezett, elkezdtünk kipakolni és építeni, vagyis felállítani a sátrakat és molinókat, melyek körbe veszik ilyenkor a mi kis szigetünket, ahol felállítjuk a motorokat, kitesszük a pót gumikat, szerszámokat, és mindent, amit elhoztunk a busszal, ilyenkor derül ki mi maradt otthon 😊. Amúgy, ez az egyik legutálatosabb dolog, Ja , nem, az összepakolás, az még utálatosabb!! (Főleg, amikor otthon derül ki, hogy ott hagytam a transzpondert 😊😊😊!) Ezután pihenünk és felkészülünk lélekben a következő napra, testben pedig a rég nem látott barátok „pertuval való” köszöntésére.
Péntek
Iszonyatosan nagy szélre ébredtünk és ráadásul még hideg is volt. A reggeli teázás/kávézás közben ment a matek, hogy milyen gumit is rakjunk fel, mennyi legyen a nyomás, állítsunk-e a futóművön, egyáltalán érdemes-e felmenni az első 20 percre?!?
Nagy volt az egyetértés, az időjárás miatt, így az első kör kimaradt. Vártunk, hátha jobbra fordul az idő, de a szél csak erősödött, de nem volt mit tenni, motorozni jöttünk, sőt versenyezni, így ennek függvényében indultunk neki az etapnak.
Én a „régi” motorommal mentem fel a pályára, ami hideg időre volt gumizva (SC2). Az első két kört nagyon óvatosan tettem meg, olyan időt mentem, hogy az számomra is degradáló volt ☹. Sajnos a szél egyre erősödött, ami azt eredményezte, hogy egyre több motort hozott le a „dögszállító”. (Ez egy motoros kifejezés: a törött motorokat lehozó autót becézzük így). Mindez nagyfokú óvatosságra intett, mert egyáltalán nem szerettem volna az első napon „berakni a kavicsba” a motort, és ez meglátszott az időmön is, 2.27.4-et sikerült menni, (ezen a pályán a legjobb időm 2.18.7.) ami messze elmaradt a várttól. DE, fő a biztonság, ezzel nyugtattam magam, és ez csak az első nap, tavaly óta nem motoroztam, még nem az új motorommal mentem fel, ami biztos gyorsabb lesz, szóval nem voltam annyira elkeseredve, lesz ez még jobb is! Sikerült még állítani a futóművön és az elektronikán, így azt gondolom az időjárás ellenére azért hasznos napon vagyok túl.
Szombat
Másnap sokkal szebb napra ébredtünk, nem fújt a szél és a hőmérséklet is gyorsan melegedett. Nagy örömmel vágtam neki ennek a napnak, hiszen ma rendezték az Endurance (hosszútávú) versenyt, amire nagyon készültünk a társammal, Vakán Levivel- Lecsóval. Délelőtt voltak az időmérők, a köztes szünetekben ment a matekozás milyen gumival induljunk? milyen nyomással? ki kezdje? mikor váltsunk? egyszóval sok volt a nyitott kérdés.
Délutánra felállítottuk a stratégiát, az időmérők alapján a 24. helyről kellett startolnunk a 32 versenyzőből. Tudtuk, hogy ügyesen kell rajtolni, mert nagyon sok múlik rajta. Lecsó kezdett, megkapta a start zászlót, átfutott a pályán, ráugrott a motorra, beindította és elindult. (Ez az endurance indulás merőben más, mint a sprint verseny startja, érdemes megnézni a kis videóban).
Majd ezután jött a Dráma! Már a rajt pillanatában újra kellett indítani a motort, mert a beindítás után leállt, de sajnos ez után sem akart működni az elektronika, emiatt az első kör alatt még kétszer állt le, nem működött a műszerfal sem, és próbálta behozni a boxba.
Ez idő alatt nekem azonnal be kellett öltöznöm, villámgyorsan kaptam fel a sisakot, kesztyűt és mikor Lecsó beért a boxutcába megkaptam a karszalagot és full gázon a mezőny után indultam. Menet közben folyamatosan tábláztak nekem, láttam, hogy sikerült felküzdeni magunkat az 5. helyre, ami újabb lendületet adott és persze csak húztam a gázt, ahogy bírtam. 47 perc motorozás után elkezdett villogni az üzemanyaglámpám, így jeleztem, hogy le kell jönnöm.
Amíg én fent voltam a pályán, addig Lecsó motorját gyorsan megjavították, 17 kört teljesített, gyorsaságával, előzéseivel felkerültünk a 3. helyre, majd az újbóli váltás miatti időkiesés során ismét visszakerültünk az 5. helyre, ezért nem volt mit tennem csak húzni a gázt. Az új motorom tökéletesen működött, és full stabilnak éreztem. Négy körrel a futam vége előtt sikerült megelőznöm két 600 cm3 -es motorost, amivel ismét a 3. helyre kerültünk, ami egészen a futam végéig így maradt. Nagyon büszkék voltunk magunkra, hiszen az abszolút utolsó helyről (a bakik miatt az elején- ilyen a technikai sport) a 600-as mezőnyben a dobogó 3. fokán végeztünk.
Ezúton is köszönöm Lecsónak és a szerelőinknek a közös munkát! Jól elfáradtunk és full kopott gumikkal és üres tankkal, de óriási boldogsággal mentünk vissza a sátorba, egy kisebb ünneplésre, a fáradtság és a másnapi sprint verseny miatt nem húztuk sokáig a fentlétet.
Vasárnap
A reggeli ébredést követően nem voltam túl boldog az időjárást illetően, szűrt napfény fogadott és megint erősen fújt a szél, nem igazán ideális idő. A délelőtti időmérő edzések során sikerült a 4. rajtkockát megszereznem a délutáni 8 körös sprint futamra. Nagyon örültem, hiszen ez a második sor elejét jelenti, ahol egy jó rajtolással minden lehetséges!
Az időjárás nem igazán volt mellettünk, erősödött a szél, ami a kanyarokban igen zavaró volt, és fárasztó is. Tudtam, hogy előttem nagyon gyors srácok vannak, de mindent megtettem, hogy tartsam velük a tempót, az ötödik kör után kezdtem elfáradni, de mivel „légüres térben” motoroztam (előttem messze vannak – mögöttem lemaradva) és az időjárás sem kedvezett, csak annyit mondogattam magamban folyamatosan, hogy mindenképpen „haza kell vinni a vasat” – nem szabad kockáztatni- nem szabad elesni, és minden rendben lesz. A kitartásom az 5. helyre hozott be, de a szerencsém a negyedikre, ugyanis a az előttem lévő versenyző a rajton való kiugrása miatt 15 másodperc büntetést kapott és előbbre kerültem a ranglistán. Ez a 4. hely a CR Moto bajnokságon értékes pontokat jelent számomra.
Összeségében egy küzdelmes, izgalmas, szeles, de jó hétvégén vagyok túl. Nagyon boldog vagyok, hogy a motorjaim, főleg az új motorom ilyen jól teljesített! Újult erővel készülök a következő CR Moto fordulóra, ami április 24-27-ig lesz a Pannónia ringen, valamint az előtte, szintén itt, a Pannónián április 21-22-én megrendezett Phonix kupa futamra.
Mindezekről szintén beszámolok majd!
Kövessetek bátran!